-Liam, Leeyum James Payne igen szívesen elmenék veled randizni.-mondtam Leeyumnak, Ő pedig mint egy kis gyerek oda jött hozzám és agyon ölelgetett.
-Liam...Nem...Kapok...Levegőt...-nyögtem ki nagy nehezen Liam pedig azonnal el is engedet, és sajnálkozva rám meredt.
-De azért nem mondtam hogy engedj el.-mondtam nevetve, Liam pedig egy gyors mozdulattal az ölébe kapott, és úgy nézett lerám.
-Olyan édes vagy.-mondta miközbenn arcomat fürkészte, mikor ez a mondat elhagyta a száját elpirúltam.
-Te is.-mondtam, mivel csak ennyit tudtam mondani.
-Holnap 18:00 kor jó lesz?-kérdezte mikor még mindig az ölében voltam, teljesen elvesztem a mosolyában és gyönyörű barna színű szemében.
-Mi?-kérdeztem, és megráztam a fejem hogy vissza térjek a valoságba.
-Hát a randi.-mondta nevetve, homlokoncsaptam magam hogy-hogy már is elfelejtettem? Istenem felkell írnom valahóva.
-Igen tökéletes, de megfogsz fázni.-oktattam ki, Ő pedig erre a kijelentésemre vissza lettet a földre, száját legörbitette és mint egy kiskutya úgy nézett rám.
-Jó, akkor haza megyek.-mondta, már megindult de olyan furcsa érzésem volt, hogy nem is tudom, meg kell ölelnem, tudom ez furcsa de ezt érzem.
-Liam?-suttogtam tétovázva, Liam pedig mikor meghalotta a nevét azonnal vissza fordult.
-Igen?-kérdezte mosolyogva.
-Kapok egy ölelést??-kérdeztem meg félve, és lehajtotam a fejem, egy félperc múlva két ölelö kart éreztem magamon tudtam hogy Liam az mellkasába furtam a fejem és csak élveztem a pillanatótt, becsuktam a szemem és Liam suttogni kezdett a fülembe...
*Jelen*
-Ahw* ez olyan cuki.-kiáltótt fel Dani az én kis egyetlenem (ha nem érted nézd meg a tartalmat) elmosolydtam rajta olyan kis cuki de erre Liam befogta a száját.
-Liam enged el a száját.-szóltam rá, mire Liam elegettet a kérésemnek.
-Na ott tartottam...
-Várj hozzok még popcornt.-szólt Niall aki azonnal el is tűnt, párperc várakozás útán vissza is tér.
-Na most már kezdheted.-mondta, erre a kijelentésre az összes kis gyerek neveni kezdet.
-Na szóval ott tartotam...
*Múlt*
-Baby you light up my word like nobody else.-sugtogta Liam a fülembe ezt a pár sort, de én úgy éreztem magam mintha ott mindgyárt a karjaiban elolvadok.
-Liam! Liam ki a barátnőd?-szakított félbe minket egy hang. szét rebentünk. és egy paparadzit láttunk meg aki csak katogtata a gépét.
-Liam Ő a barátnőd?-kérdezte.
-Sajnálom.-mondta Liam, majd elfutótt én is így tettem csak én a házba futottam láttam még hogy a papardzi csinál egy pár képet de útána semmi, lehuppantam a kanapéra, és a lányókra vártam, pár perc múlva mind a 4-en bejöttek mosolyal az arcukon.
-Na mizu???-kérdeztem, a csajok leültek és egyszere bele is kezdtek, de semmit nem lehetett érteni.
-Na jó. Csajok mi a lényeg??-kérdeztem meg "kiabálva" mivel alig lehetett hallani azt amit én az orrom alatt morgok.
-Randink lesz holnap 18:00 kor.-mondták egyszere, a srácok egyszere hívtak meg minket ráadásul mind az ötünket. Ez egy ötös randi vagy mi?
-És Liam mit mondot?-kétrdezte Mil kíváncsian.
-Hát..
-Kitől van a rózsa?-kérdezte Jo.
-Ha nem szakítottók félbe elmondom.-szóltam rájuk ők pedig csak bólintotak.-Na szóval Liam itt volt mikor el vonultunk telefonálni akkor kimentem a ház elé és mikor Liam azt mondta a telefonba tegyem le akkor elő jött ,és Ő atta a rózsát is, és meg kérdezte elmennék- e vele randizni...
-És mit mondtál????-kérdezték egyszre a lányok.
-Persze, hogy igent és holnap 18:00 kor lesz a randink.-mondtam ujjongva, most még a börömből is kitudnák ugrani annyira boldog vagyok.
-Szóval akkor holnap...
-Várj nekem és Eminek holnap 15:00-16:00-ig dolgunk van.-szólt Eli Pezz mondandójába.
-Tényleg? Mi?-kérdeztem Elt.
-Hogy lehetsz ennyire felejtős?-kérdezte, én csak vállat vontam erre El pedig sohajtótt egyet.
-Modelkedés tudod. Tegnap hívtak, és mind a ketten igent mondtunk rá.-emlékeztett.
-Óóóóóó tényleg.-esett le.
-Igen, de az csak 1 órás, szóval miután vissza értettek megyünk vásárolna.-útasítótt mindenkit Pezz.
-Igen is!-álltunk fell és szalutáltunk.
-De most katonák, aludni kell.-mondtam, a többiek meg lehangolva mentek fel a szobájukba én is így tettem, fel mentem a lépcsőn majd be a szobámba, és bekuckoltam magam a jó puha takarómba.
-Jóét Perrie. Jóét Eleanor. Jóét Jo. Jóét Emily.-mondta ezek szerint Miley mert az ő nevét nem lehetett hallani.
-Jóét Eleanor. Jóét Miley. Jóét jo. Jóét Pezzi.-mondtam, most én.
-Jóétszakát Emi. Jóétszakát Jo. Jóétszakát Mili. Jóétszakát Pezz. Álmodjatok cuki répákkal.-na ez tuti hogy Eli volt, hangos nevétéseket lehetett halani.
-Jóészakát Emi. Jóészakát Perrie. Jóészakát Mili. Jóészakát El.-ez Jo volt na most tuti hogy Pezzi lesz.
-Jóét Ly..
-Héj így csak Leeyum hívhat.-kiabáltam át Pezzhez.
-Jó jó bocsi.-mondta.
-Akkor jóét Emi. Jóét Miley. Jóét Jo. Jóét Eli.-mondta.
-Na igy már jobb.-kiabáltam újra, majd "bevertem" a szunyát...
*Másnap reggel*
Reggel komás fejjel keltem fel az ébresztőm édes hangjára amin a LWWY ment, és éppen Liam szólója, ekkor ugrott az eszembe ma randaim van Leeyummal.
-Igen!! Baby!! Ez az!!-kiabáltam, de a kezemet azonnal a számra is tapastottam, nem akkarom felketeni a többieket. Kimásztam a pihe puha ágyamból, és a fürdöbe mentem ott letusoltam megtürölköztem felöltöztem:
Gondoltam edzek egy kicsit futok meg...meg mindegy, lementem a konyhába ahol egy almát vettem ki a tartóból majd miközben én ettem az almámat Pezz, Jo és El jött le a lépcsőn de mikor El meg látót vissza szaladt.
-Várj meg!!-kiabált, mindig együtt szoktunk futni Pezz meg Jo közben levánszorgót a lépcsőn és leültek elém a székékre.
-Jó reggelt.-mondtam mosolyogva.
-Hogy tudsz ilyen fit lenni?-kérdezte Jo.
-Nem tudom, de az a tény hogy ma Leeyummal randizom "füt".-mutatam macska körmöket a levegőben.
-A kis szerelmes.-nevete el magát Jo.
-Okés mehetünk.-jött le a lépcsőn El.
-Jó ruci.-mutatót elismerően Pezzi végig Elen:
-Kösziiiii a legjobbtól tanultam, és magamtól.-mondta, de közben már engem húzott ki, mikor ki értünk nagyot sohajtótt, közben elkezdtük a futást najó kocogást........már pár perce futhatunk mikor El megszólalt.
-Úgy félek.-suttogta, furcsán rá néztem közben egy parkba invitáltam ahol leültünk egy padra, ezt kikelderitenem.
-De mitől?-kérdeztem felvont szemöldökkel...